Csanád Máté


egyetemi docens


PhD (ELTE, 2007)
Habilitált (ELTE, 2013)


Atomfizikai Tanszék

 

Szoba: 0.123

 

Közvetlen telefon: +36-1-411-6500

Telefon: +36-1-372-2500 / 6038

 

E-mail: e-mail küldése


Honlap: http://csanad.web.elte.hu


Biográfia:
Csanád Máté 1980. június 6-án született Budapesten, 1998-ban érettségizett a Budapesti Piarista Gimnáziumban. Az 1998/99-es tanévet az innsbrucki Ferenc Lipót egyetem fizikus szakán végezte, majd 1999 őszén beiratkozott az ELTE fizikus szakára. 2002/2003-ban Horváth Ákos témavezetésével szonolumineszcenciával foglalkozott, tudományos diákköri munka keretében. 2003 óta kutat a nagyenergiás nehézion-fizika és a részecske-fizika területén. 2004-ben diplomázott, Csörgő Tamás témavezetésével.

2004. és 2007. között az ELTE TTK Doktori Iskolájának Részecskefizika és Csillagászat doktori programjának hallgatója volt. 2007-ben PhD fokozatot szerzett, 2013-ban habilitált. 2007. szeptember óta az ELTE Atomfizikai Tanszékén dolgozik. Jelenlegi beosztása egyetemi docens.

Aktív tagja a Brookhaveni Nemzeti Laboratórium Relativisztikus Nehézion Ütköztetőjénél, a RHIC-nél lévő PHENIX kísérletnek, a PHENIX Magyarország együttműködés tudományos vezetője.

A 2005/06-os akadémiai évben Fulbright-ösztöndíjjal a Stony Brook Nukleáris Kémia tanszékén és a Brookhaveni Nemzeti Laboratórium fizikai főosztályán kutatott. Ezen kívül több alkalommal összesen több mint egy évet töltött az USA-ban a brookhaveni Relativisztikus Nehézion Ütköztetőnél. 2007-től tagja a CERN LHC TOTEM kísérletnek is, a TOTEM Magyarország együttműködésen keresztül, 2008-ban 7 hónapot töltött a CERN-ben. 2008-ban meghívást kapott a Lindauban évente megrendezett "Meeting of Nobel Laureates in Lindau" című konferenciára. Hat alkalommal vett részt az ericei International School of Subnuclear Physics iskolán, ahol elnyerte az Antonio Zichichi és Gerardus 't Hooft által vezetett bíráló bizottság által adományozott Gribov-, Dirac-, Lindenbaum- és Racah-diplomákat. 2009-2012 és 2016-2019 között Bolyai-ösztöndíjas, 2014-ben HAESF Senior Leaders and Scholars ösztöndíjat nyert, amelynek keretében egy tanévet töltött a Stony Brook Egyetemen és a Brookhaveni Nemzeti Laboratóriumban, az USA-ban.

Publikációi jelentek meg többek között a Physical Review Letters, a Physical Review C és D, a Physics Letters B és a Nuclear Physics folyóiratokban. 100-nál több kísérleti publikációja mellett 40 kevésszerzős elméleti cikket is jegyez. A cikkekre összesen több mint 10000 független hivatkozás érkezett. Számos nemzetközi konferencián tartott előadást elméleti és kísérleti munkájáról, összesen több mint 40 alkalommal.

 


Publikációi az MTMT-ben


Publikációi a(z) INSPIRE-n

Publikációi a(z) csanad.web.elte.hu-n

Az utóbbi öt év legfontosabb publikációi:

[1] Csanád M., Szabó A.: Multipole solution of hydrodynamics and higher order harmonics, Phys.Rev.C90 054911, 2014

[2] M. Csanád, M. Vargyas: Observables from a solution of 1+3 dimensional relativistic
hydrodynamics., Eur.Phys.J. A44,473-478 (2010), 2010

[3] Csanad M, Nagy M, Lokos S: Exact solutions of relativistic perfect fluid hydrodynamics for a QCD Equation of State, EUR PHYS J A 48: (11) , 2012

[4] Antchev G; et al.: Measurement of proton-proton elastic scattering and total cross-section at S**(1/2) = 7-TeV, Europhys.Lett. 101 (2013) 21002, 2013

[5] M. Csanád, T. Csörgő et al.: Universal scaling of the elliptic flow data at RHIC,
Eur.Phys.J.A38:363-368, 2008

[6] M. Csanád, T. Csörgő, B. Lörstad: Buda-Lund hydro model for ellipsoidally symmetric fireballs and elliptical flow at RHIC, Nuclear Physics A742, 80-94 (2004), 2004

[7] Csanad M, Csorgo T, Lorstad B, Ster A: Indication of quark deconfinement and evidence for a Hubble flow in 130 and 200 GeV Au+Au collisions, J PHYS G NUCL PARTIC 30: (8) S1079-S1082, 2004 *

[8] A. Adare et al [PHENIX Coll.]: Scaling properties of azimuthal anisotropy in Au+Au and Cu+Cu collisions at s(NN) = 200-GeV, Phys.Rev.Lett.98:162301,2007, 2008

[9] K. Adcox et al [PHENIX Coll.]: Formation of dense partonic matter in relativistic nucleusnucleus collisions at RHIC: Experimental evaluation by the PHENIX collaboration, Nucl.Phys.A757:184-283,2005, 2005

[10] A. Adare; et al.: Measurements of Higher-Order Flow Harmonics in Au+Au Collisions at sNN=200 GeV, Phys.Rev.Lett. 107 (2011) 252301, 2011