English

Biofizikus MSc - kezdőlap

Kezdőlap
Felvételi
 Letöltés

 Kapcsolat

A szak általános ismertetése

Mesterszak megnevezése: Biofizikus
Szakképzettség megnevezése: Okleveles biofizikus

Képzési szint:

MSc

Munkarend:

Nappali

Finanszírozási forma:

Államilag támogatott és költségtérítéses

Képzési idő:

4 félév

 

A biofizika felsőfokú oktatása több, mint három évtizedes múltra tekint vissza az ELTE Természettudományi Karán. Ez korábban kizárólag a fizikusképzésen belüli biofizika szakirány keretében folyt. A Bologna-folyamat során létrejött képzési rendben azonban a fizikus mesterszak biofizika szakirányú képzése mellett az ELTE-n, az országban egyedülálló módon, elindul az önálló biofizikus mesterképzés is. Az új biofizikus szak az ELTE Fizikai és Biológiai Intézeteinek közös gondozása alatt áll, és magas színvonalát a két intézet kiváló oktatói, nemzetközileg elismert szaktekintélyei, valamint jól felszerelt eszközparkja biztosítja. Így a szakon végzett hallgatók versenyképes szaktudással jelenhetnek meg a hazai és nemzetközi munkaerőpiacon, illetve jó eséllyel folytathatják tanulmányaikat a kapcsolódó doktori képzésekben.

A biofizikus mesterszak célja olyan szakemberek képzése, akik kellő természettudományos, magas színvonalú fizikai és biológiai alapokkal, komoly biofizikai tudással rendelkeznek, s akik ily módon alaposan értik a biológiai folyamatok mögött álló fizikai jelenségeket, illetve a vizsgálóeszközök működésének fizikai alapjait. Széleskörű természettudományos ismeretek birtokában képesek önálló kutató-fejlesztő munkára, gyakorlati jártasságuk révén pedig alkalmasak a biológiai, biotechnológiai, egészségügyi, élelmiszeripari, környezetvédelmi kutatások, eljárások és szolgáltatások modern vizsgálati berendezéseinek üzemeltetésére és fejlesztésére.

A szak interdiszciplináris jellegénél fogva a jelentkezés előfeltétele a fizika és biológia alaptudományok közül legalább az egyiknek az alapszintű ismerete. A képzés négy fő egységre tagolódik, melyek közül az alapozó ismeretek célja az, hogy a hallgatók kiegészíthessék tudásukat a másik alaptudományból is. Az így megszerzett alapismeretekre épül aztán a mindenki számára egységes szakmai törzsanyag (általános biofizika, molekuláris biofizika, szupramolekuláris biofizika, bioinformatika, biofizikai vizsgálati módszerek, biofizikai laboratórium), átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtva a biofizika alapjairól és fontosabb területeiről. A differenciált szakmai anyag a választható előadások széles skálájával biztosítja a szak rugalmasságát, lehetőséget teremtve arra, hogy a hallgatók megtalálják az érdeklődésüknek és képességeiknek leginkább megfelelő területeket, valamint megismerkedjenek az ELTE Fizikai és Biológiai Intézeteiben és az együttműködő kutatóintézetekben dolgozó vezető kutatókkal és kutatási témáikkal. Végül a diplomamunka elkészítésével a hallgatók bekapcsolódhatnak az aktív kutatómunkába, melynek során gyakorlatot szerezhetnek a tudományos kutatások végzésében és az eredmények közlésében, megismerkedhetnek a csapatmunka sajátosságaival, valamint a hazai és nemzetközi együttműködés módjaival és lehetőségeivel.

Tanulmányaik végeztével az okleveles biofizikusok sikerrel pályázhatnak alkotó tevékenységet biztosító állásokra felsőoktatási intézményekben (biofizika jellegű tárgyak oktatásában BSc és MSc szinten, valamint biofizikai kutatásokban); alap-, ill. alkalmazott kutatással foglalkozó kutatóintézetekben (a biológia és a fizika határterületeit érintő témákban); ipari fejlesztő intézetekben (pl. a biotechnológiában, műszergyártásban, fizikai nagyberendezések tervezésében és működtetésében); egészségügyben (pl. gyógyszeriparban, diagnosztikai eszközök fejlesztésében és klinikai használatában); környezetvédelemben; szakértői feladatokat ellátó intézményekben, stb. Ezen túlmenően a legkiválóbb hallgatók számára nyitva áll a továbbtanulás lehetősége az ELTE Fizika és Biológia Doktori Iskoláiban, valamint számos hazai és külföldi egyetem doktori programjaiban.