English

1945-1990: negyvenöt küzdelmes és eseménydús év

2012.01.05.| Mindenkinek ajánljuk

A második világháború után, ha lehet, még nagyobb zűrzavar alakult ki az országban, s így az egyetemen is, mint az első után.

1945. január 2-án, egy nappal 60. születésnapja után Ortvay Rudolf öngyilkos lett. Érzékeny idegrendszere nem bírta elviselni az ostrommal járó megpróbáltatásokat. Már 1939. májusban ezt írta Neumann Jánosnak: „A nagy politikában igen megdöbbent az orosz szövetség terve, azt hiszem beláthatatlan következményei lesznek.” Egy későbbi levelében pedig így írt: „A magasabb kultúra szempontjából azt hiszem katasztrofális korszaknak megyünk elébe.” Nem akarta megvárni ezt a katasztrofális korszakot.

Bay Zoltán Szent-Györgyi Alberttel (1893-1986) együtt a nyilas terror alóli felszabadulás eufóriájában megpróbált először együttműködni a szovjet megszállókkal. Egy új természettudományos akadémia tervét dolgozták ki és meg is alapították ezt a rövid életű, új akadémiát. Csakhamar látniuk kellett, hogy újabb diktatúra formálódik az országban, amelyben még személyi biztonságuk sincs garantálva, ezért elhagyták az országot. Bay Zoltán Magyarország akkor egyetlen atomfizikai tanszékéről távozott, melyet az ő kérésére alapítottak a műegyetemen. Mielőtt elment, még legjobb munkatársaival együtt megvalósította híres Hold-radar kísérletét. Ahogy azt már akkor sejteni lehetett, távozása az egész magyarországi fizika számára jelentett pótolhatatlan veszteséget.

Békésy György is külföldön maradt: először Svédországba, majd az Egyesült Államokba ment, soha többé nem jött haza. 1946-ban Rybár Istvánt bízták meg Békésy ideiglenes helyettesítésével, de állítólag felajánlották Forró Magdolnának is a gyakorlati fizika tanszéket Békésy távollétében. Az is felmerült, hogy Rybár István helyére Barnóthy Jenő kerüljön, de egyik megoldás se valósulhatott meg, mivel 1948-ban a Barnóthy-Forró házaspár ugyancsak eltávozott az országból.
 
Cornides István (1920-1999)

Cornides István
(1920-1999)

Békésy fiatal kollegája, Cornides István (1920-1999) és még egy-két oktató tartotta a frontot a tanszéken, vezették a laboratóriumi gyakorlatokat.
Amikor Békésy 1961-ben Nobel-díjat kapott - nagyrészt még itthon végzett kutatásaiért -, az Eötvös egyetemen már meg se említették a nevét. (Cornidest és egykori munkatársait akkor már régen elbocsátották.) A Fizikai Szemle több mint fél év késéssel reagált az eseményre: az 1962 júliusi számban közölte Tarnóczy Tamás (1915-2007) tanulmányát Békésy halláskutatásairól. A cikk így kezdődik: „Az 1961. évi Nobel-díjak érdekes színfoltja volt Békésy, a magyar származású fizikus orvosi díjjal való kitüntetése.” Így lett az 50 éves koráig magyar tudós 62 éves korára magyar származású. Érdekes színfolt ez is.

Rybár István itthon maradt, de ő sem volt elfogadható az új politikai rendszer számára. Akárcsak Lassovszky Károly (1897-1961) csillagász tanszékvezetőt 1949-ben, Gróh Gyula (1886-1952) vegyész tanszékvezetőt 1950-ben, Rybár Istvánt, a kísérleti fizika tanszék vezetőjét már 1948-ban elküldték az egyetemről. Ezután még Lassovszky és Rybár is az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben (ELGI) kapott munkát. Lassovszky 1956-ig, Rybár 1962-ig dolgozott itt. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon az ELGI nagydíjat nyert a Rybár által kifejlesztett E 54 jelzésű torziós ingával.
 
Novobátzky Károly  (1884-1967)

Novobátzky Károly

(1884-1967)

Az elméleti fizikai tanszék vezetését az egyenes tartású, szocialista elkötelezettségű középiskolai tanárra, Novobátzky Károlyra bízták. Novobátzky a háború előtt bejárt az Ortvay-kollokviumokra, a relativisztikus elektrodinamika volt kedvenc szakterülete. Tipikus elméleti ember, aki a D épület első emeletén – részben Eötvös Lorándék volt lakása helyén - hozott létre egy új elméleti fizikai tanszéket. Jó tanár volt, olyan tehetséges ifjú elméleti fizikusok nőttek fel mellette, mint például Marx György (1927-2002), Nagy Károly (1926-), Károlyházy Frigyes (1929-). Hármuk közös Statisztikus mechanika c. könyve, amely az egyetemen tartott előadásaikra épült, a Műszaki Könyvkiadó „kék könyv” sorozatának egyik sokat forgatott könyve lett a hatvanas években.
 
Neugebauer Tibor  (1904-1977)

Neugebauer Tibor
(1904-1977)

Novobátzky az 1945-ben megszerzett doktorátusa után 1947-ben levelező tagja, 1949-ben pedig rendes tagja lett annak a népi demokratikus Magyar Tudományos Akadémiának, amelyik ugyanebben az évben Békésy Györgyöt kizárta tagjai sorából. (Békésyt csak nyolc évvel a halála után, 1980-ban rehabilitálta az Akadémia.) Novobátzky Károly 1949-ben az általános relativitáselmélet és a fizikusképzés megvalósítása terén elért eredményeiért, 1953-ban pedig a kvantumelmélet megalapozása terén végzett vizsgálataiért az államtól Kossuth-díjat kapott. Érdekes, hogy nem szerepel az indokolásban az 1951-ben megjelent Elektrodinamika és optika c. egyetemi tankönyv, melyet maga mellé választott új kollégájával, Neugebauer Tiborral együtt írt. Novobátzky ugyanakkor elérte, hogy 1950-ben Gombással megosztott Kossuth-díjat kapjon Neugebauer Tibor is.
1950. szeptemberben vette fel az egyetem Eötvös Loránd nevét.
Az orvosok kísérleti fizika képzését, amely Eötvös óta a kísérleti fizikai intézetben folyt, 1947-ben az újonnan alakult ’orvosfizikai intézet’ vette át. Ennek kezdeményezője és első vezetője Koczkás Gyula (1905-1986) a háború előtt a pécsi egyetemen habilitált az orvosfizika magántanáraként. Őt 1950-ben Tarján Imre (1912-2000) váltotta az intézet élén, aki pedig a háború előtt Gyulai Zoltán (1887-1968) tanársegéde volt a debreceni egyetem orvosi karának fizika tanszékén.

1951-ben a minisztertanács önálló egyetemekké alakította a tudományegyetemek orvosi karait, amelyeket az 1950. decemberében létrehozott új minisztérium, a Ratkó Anna (1903-1981) vezette Egészségügyi Minisztérium felügyelete alá rendelt. Így jött létre 1951. februárban a Budapesti Orvostudományi Egyetem, ide került át nemcsak az orvosok, de a gyógyszerészek, majd a fogorvosok képzése is fizikából. Ezután csaknem két évtized elteltével, az orvoskar alapításának 200. évfordulóján, 1969-ben vette fel a Budapesti Orvostudományi Egyetem Semmelweis Ignác (1818-1865) nevét.

De térjünk vissza az 1948-as „fordulat évére”, amikor is mind a kísérleti, mind a gyakorlati fizika tanszék élére új embereket kellett találni, minthogy Békésy külföldön volt, Rybárt pedig eltávolították a tudományegyetemről. Mivel Bay Zoltán is elment az országból, vezető nélkül maradt az Egyesült Izzó Kutató Laboratóriuma. Itt találtak rá az illetékesek két volt pápai diákra, akkor már tapasztalt, de még fiatal, tettvággyal teli fizikusra, Bay Zoltán volt munkatársaira.
 
Pócza Jenő (1915-1975)

Pócza Jenő
(1915-1975)

A kísérleti fizika tanszék vezetésével Pócza Jenőt (1915-1975) bízták meg, a gyakorlati fizika tanszék vezetésével pedig a nála is három évvel fiatalabb Faragó Pétert (1918-2004). Póczát annak idején Szegeden, Faragót pedig Budapesten tanította az egyetemen, majd vette maga mellé munkatársnak Bay Zoltán. Az immár „fejetlenné vált” újpesti csoportból nem volt nehéz eljönniük és kezdetben mindketten szívesen vállalták a rájuk váró feladatokat. Pócza a D épület átalakításában, Faragó pedig új laboratóriumok létrehozásában jeleskedett. Aktívan részt vettek a fizikusképzés megszervezésében.

„Pápán jártam iskolába, a református kollégiumba, három esztendővel Pócza Jenő alatt. Onnan eredt életre szóló barátságunk és a háború utáni szoros együttműködésünk, amely a budapesti fizikusképzés szervezésében kulminált. Ebben ő volt a prímás, én talán a brácsás” – írta visszaemlékezésében a 86 éves Faragó Péter, aki az ötvenes évek elejétől fogva nemcsak az egyetemen, de a megalakuló Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) is vezető beosztáshoz jutott.

Faragó Péter (1918-2004)

Faragó Péter

(1918-2004)

A fizikusképzés az egyetemen 1949. szeptemberben indult meg. Az év nyarán Faragó Péter néhány kiváló matematika-fizika szakos hallgató – Groma Géza (1925-1980), Keszthelyi Lajos (1927-), Nagy Judit (1927-) - bevonásával felállított egy 12 mérésből álló, modern fizikai laboratóriumot. Pócza Jenő a kísérleti fizika jegyzet megírását szorgalmazta: először Baintner Géza (1892-1980) majd Szegedről Budó Ágoston (1914-1969) voltak alkotó munkatársai. Elkezdte vékonyrétegfizikai kutatásait, mellyel később nemzetközi tekintélyt vívott ki magának, ebben a munkában Barna B. Péter (1928-) segítette. 1954-ben jelent meg Pócza Jenőnek és Faragó Péternek a fizikusképzés számára készült „Elektronfizika” című, közösen írt tankönyve. A nemsokára kitört, majd levert 1956-os forradalom azután mindkettőjük életébe döntő változást hozott. Faragó Péter 1957-ben elhagyta az országot – Edinburgh-ban lett hamarosan egyetemi tanár –, Pócza Jenőt pedig világnézeti okokkal indokolva 1959-ben távolították el az egyetemről. A tanszék több oktatója – mint például Gémesi József (1912-2005), Groma Géza (1925-1980) és több, ma is élő fizikus - általános iskolai állásokba lett áthelyezve. (Más kérdés, hogy legtöbbjük rövidesen el tudott helyezkedni valamelyik ipari kutatóintézetben.) Cornides Istvánt, aki saját elmondása szerint 1956-ban a kari forradalmi bizottság elnökeként igyekezett fékezni a feltörő indulatokat, és aki józan magatartásával védte meg kollegáit az erőszakhullámtól, a természettudományi kar épületeit pedig a szovjet tankok támadásától, már 1957-ben letartóztatták és elbocsátották az egyetemről…
 
Jánossy Lajos (1912-1978)

Jánossy Lajos
(1912-1978)

1958-ban alakult meg az egyetem új, atomfizikai tanszéke. Ennek vezetését Jánossy Lajosra (1912-1978) bízták, akit 1950-ben Dublinból hívtak haza Magyarországra, hogy növelje a hazai fizika nyugati szakmai elismertségét és keleti politikai elkötelezettségét. Jánossy ugyanis akkor már tekintélyt szerzett magának a kozmikus sugárzás kutatásában, másrészt meggyőződéses kommunista, az ismert filozófus-politikus Lukács György (1885-1971) nevelt fia volt. Dublinban a kozmikus sugárzási laboratóriumot vezette, egyik felfedezője volt a kiterjedt légizáporoknak, itthon is ezt a kutatást kívánta folytatni. Mindjárt 1951-ben kitüntették Kossuth-díjjal a kozmikus sugárzások terén (feltehetően külföldön) kifejtett munkásságáért. 1951-től 1956-ig a KFKI kozmikus sugárzási laboratóriumát vezette, 1956-ban – még a forradalom előtt – a KFKI igazgatója lett és maradt 1970-ig. Jánossy Lajos már 1950-ben professzor lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) elméleti fizikai tanszékén, rendes tag a Magyar Tudományos Akadémián, és döntő beleszólása lett mindabba, ami Magyarországon a fizika kutatása és oktatása terén történt az ötvenes és hatvanas években. Egyedül Novobátzkyt nem tudta befolyása alá vonni, akivel heves vitákat folytattak a relativitáselmélet és a kvantummechanika értelmezési problémáiról. Mindketten tanszékvezető akadémikusok voltak és mindketten tagjai a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának. Ez a mérkőzés politikailag döntetlenre állt. Viszont a hatvanas években már csak ez a két tanszék létezett a D épületben: az elméleti fizikai és az atomfizikai.
 
Nagy Elemér (1920–2000)
Nagy Elemér
(1920–2000)
A kísérleti fizika tanszék 1956 és 1958 között alakult újjá a Múzeum körúti épület második emeletén, a volt II. sz. Fizikai Intézet (Klupathy – Rybár – Békésy - Faragó tanszék) helyén. Vezetője Nagy Elemér (1920–2000) lett. Nagy Elemér ugyancsak Bay Zoltán közeléből jött: kutató mérnökként dolgozott az Egyesült Izzóban. Az egyetemen főleg a röntgendiffrakciós kutatásokat, valamint a fémekben és ötvözetekben zajló termikus folyamatok vizsgálatát támogatta, a külső megbízásos u.n. ’KK’ munkákat szorgalmazta (KK = költségvetésen kívüli), és kezdetben nagy súlyt helyezett a kísérleti fizika előadásokhoz kapcsolódó demonstrációs eszközpark fejlesztésére. 1963-tól ennek a tanszéknek a feladata lett a fizikatanárok módszertani képzése.
 
Párkányi László (1907-1982)

Párkányi László
(1907-1982)

Nagy Elemér a fizika-módszertani csoport vezetésére Párkányi Lászlót (1907-1982) kérte fel, aki a fizika oktatásában, valamint a tanárképzésben már nagy tapasztalatra tett szert. Hamarosan a szakosított (tagozatos) középiskolai mechanika tankönyvek és példatárak szerzőjeként lett neve ismert az országban.
A módszertani csoport többsége a Jánossy Lajos vezette atomfizikai tanszékről került át a Nagy Elemér vezette kísérleti fizika tanszékre. Politikai befolyását latba vetve Jánossy Lajos el tudta érni, hogy az Országos Atomenergia Bizottság támogatásával két emelet épüljön az egyetem területén álló legősibb épületre, elsősorban a fizikatanárok képzése szempontjából nélkülözhetetlen demonstrációs laboratórium számára.
 
Sas Elemér (1930-1998)

Sas Elemér
(1930-1998)

Az ismeretterjesztő munkában kiváló Sas Elemér (1930-1998) rövid ideig tanszékvezető-helyettes volt az atomfizikai tanszéken. A kísérleti fizika tanszéken a módszertani csoport említett többsége a továbbiakban is szoros kapcsolatot tartott Jánossy Lajossal.

A fizikatanárok képzésében fontos szerepet játszó gyakorlóiskolai vezetőtanárok közül Huszka Ernőné (1907-2001) még 1953-ban, Vermes Miklós pedig 1954-ben kapott Kossuth-díjat. Mindketten ismert tankönyvszerzők, Vermes ezen kívül a fizika tanításának kedvelt egyetemi előadója, és csaknem négy évtizeden át az Eötvös-verseny versenybizottságának elnöke volt. Ezt a tisztet 1988-ban Radnai Gyula (1939-) örökölte tőle.

1967-ben meghalt Novobátzky Károly. Ekkor Novobátzky egyik kedvelt tanítványát, az egyetem akkori rektorát, Nagy Károlyt bízták meg az elméleti fizikai tanszék vezetésével, s ő vette át a Magyar Tudományos Akadémia 1960-ban alakult elméleti fizikai kutató csoportjának irányítását is. Nagy Károly - akkor már az MTA levelező tagja - kiváló kommunikációs készségével a továbbiakban is összetartotta a ”Novobátzky iskolát”. Magas állami tisztségeket betöltve támogatta a tanszék fiatal és nem fiatal oktatóit, kutatóit, akár egyetemi, akár kutatói álláson voltak. 1974 és 1987 között egyébként nem létezett az akadémiai kutató csoport, ekkor minden elméleti fizikus egyetemi státuszon volt.
 
Marx György (1927-2002)

Marx György
(1927-2002)

1970-ben Jánossy Lajos helyett Marx György lett az atomfizikai tanszék vezetője. Marx Györgyöt ebben az évben választották az MTA levelező tagjává. Már 1955-ben, 28 éves korában Kossuth-díjat kapott a fermion töltés (lepton töltés) megmaradásának felismeréséért, ő azonban nemcsak a kutatásnak, hanem az ismeretterjesztésnek, valamint a fizikatanítás megújításának is elkötelezett híve, itthon és külföldön egyaránt jól ismert vezéralakja volt. Oktatási reformkísérleteit sok középiskolai tanár és több egyetemi oktató lelkesen támogatta, ugyanakkor sokan kritizálták. Csaknem fél évszázadon át ő volt a Fizikai Szemle főszerkesztője. Nagyon sok nyugati tudós az ő hívására látogatott Magyarországra. Tudományos és oktatási területen számos nemzetközi konferenciát szervezett (Bécs-Pozsony-Budapest háromszög szemináriumok; neutrinó konferenciák; GIREP együttműködés). Pedagógiai tevékenységéért 1979-ben Vermes Miklóssal együtt Apáczai Csere János-díjjal tüntették ki. (Nagy Károly 1981-ben kapta meg ezt a díjat.)
 
Fényes Imre (1917-1977)

Fényes Imre
(1917-1977)

Kivált az atomfizikai tanszékből az ’alacsony hőmérséklet fizikai laboratórium’, a Dubnában szerzett tapasztalatait hasznosítani kívánó Kirschner István (1934-) vezetésével. Érdemes megemlíteni, hogy az irreverzibilis termodinamika legismertebb hazai kutatója, az elméleti fizikai tanszék Kolozsvárt és Debrecent is megjárt tanára, Fényes Imre (1917-1977) nem csatlakozott a laboratóriumhoz, amely pedig 1976-ban önálló tanszékké alakult át. Az 1990-es évek közepén ez a tanszék megszűnt.

1971-ben a kísérleti fizika tanszékből két új tanszék keletkezett: ’általános fizika tanszék’ Kovács István (1933-2011) és ’szilárdtest fizika tanszék’ Nagy Elemér vezetésével. Kovács István neve ekkor már jól ismert volt a szilárdtestek plasztikus deformációját és a diszlokációk kontinuum-modelljét kutató fizikusok között, Nagy Elemér pedig előző évben kapott Állami Díjat az ötvözetek rendeződési folyamatának vizsgálatában elért eredményeiért. Mindkét tanszéken főleg fémfizikai kutatások folytak, a tanárképzésért és a fizikatanárok továbbképzéséért az általános fizika tanszék lett felelős.

1975-ben Nagy Elemér a szilárdtest fizika tanszék vezetését a Műszaki Fizikai Kutatóintézet vezetésével cserélte fel, ekkor Kertész László (1925-), majd 1986-tól Szépfalusy Péter (1931-2014) lett a szilárdtest fizika tanszék vezetője. Szépfalusy Péter, akkor már az MTA levelező tagja, főleg az elméleti tevékenységet erősítette a tanszéken. Létrehozta a statisztikus fizikai kutatócsoportot, amelynek hosszú ideig ő volt a vezetője.

1987-ben kivált a tanszékből a ’rétegfizikai laboratórium’, a ma már a hyperthermia iránt elkötelezett Szász András (1947-) vezetésével, ez a kutatóhely a 90-es évek elején szűnt meg.
 
Vissza
KezdőlapTovább